2014. november 27., csütörtök

A Trafalgar tér

A Trafalgar tér kétségkívül London legnagyobb és legismertebb tere, ami kedvelt turistalátványosság, ideális hely a randira, valamint méretéből adódóan számos rendezvénynek, megmozdulásnak ad otthont. Minden bizonnyal az egyik legkedveltebb hely Londonban, e blog írója is itt szeretett bele ebbe a városba igazán még 2002 tavaszán, egy szép estén.


A mai tér helyén korábban a Charing Cross állt, ám 1820-ban IV. György bízta meg a tizenkilencedik század legismertebb angol tervezőjét, John Nash-t, hogy álmodja újra ezt a helyet. Az itt valaha álló istállók elköltöztetése után a tér építése 1845-re fejeződött be Sir Charles Barry munkájának köszönhetően, akinek a neve gyakorlatilag egyet jelent a térrel.


A tér rendkívül forgalmas, hiszen közlekedés szempontjából is kulcsszerepe van, valamint különböző nevezetességeket lehet itt találni. A National Gallery arról híres, hogy a világ negyedik leggyakrabban látogatott múzeum a világon, ahol belépődíj nélkül olyan remek festőktől láthatunk műveket, mint Leonardo, Monet vagy éppen Van Gogh. A múzeumot a térről emelkedő lépcsőkön lehet megközelíteni, ez az épület adja tulajdonképpen a Trafalgar tér hátterét. Keleten található a St. Martin-in-the-fields templom, London talán egyik legszebb temploma, majd továbbhaladva juthatunk el többek közt a kínai negyedbe, és a Covent Gardenbe. Délen a Whitehall-ra jutunk, aminek végén a Parlament található, de szintén erről az útról nyílik a híres Downing Street is, ami a mindenkori miniszterelnök lakhelye. Nyugaton fut be a Buckingham-palotához vezető Mall, de itt találjuk a Canada House-t is.



A tér egy régi festményen

A tér központi látványossága a magasan az égbe kiáltó Nelson's Column, ami a tér nevét adó dicsőséges trafalgari csata hőseként ismert Nelson admirális előtt tiszteleg. 1805. október 21-én történt ugyanis, hogy a Spanyolország délnyugati partjánál lévő Trafalgar-foknál az angol hajók megsemmisítő vereséget mértek Napoleon hajóira. Szinte alig járt veszteséggel a csata az angolok részéről, így a győzelem mindenképpen megkívánta, hogy a brit főváros is méltóan megköszönje katonáinak ezt a világraszóló diadalt. A teret tehát erről a csatáról nevezték el, de egyáltalán nem volt egyértelmű mindig, hogy a térre Nelson admirális szobra és oszlopa is oda fog kerülni, legalább is, ami Charles Barry eredeti terveit illette, ugyanis ő egy letisztult teret képzelt el, ami a művészeti alkotásoktól mentes. 1840 és 1843 között épült fel az oszlop, és William Railton nevét kell megemlítenünk, mint tervező. Az oszlop legfontosabb ismertetőjele a magassága (55 méter), ami elvileg pontosan megegyezik Nelson hajójának, a Victory legmagasabb árbocának magasságával. 2006-ban azonban azzal szembesültek a londoniak, amikor az oszlopot felújították, hogy az igazából 5 méterrel alacsonyabb, mint gondolták. A talapzaton 4 óriási plakett található, amihez a vasat (csakúgy, mint az oszlopot őrző négy oroszlánhoz) a trafalgari csatában vereséget szenvedett francia és spanyol hajók ágyúinak beolvasztásából nyerték. Az gránitoszlop tetején található Nelson admirális bronzszobra.


Az 1840-es években merült fel az ötlet, hogy a térre építsenek szökőkutakat is, hogy a sugárzó nap okozta felmelegedést enyhítse valamelyest. Az sem volt elhanyagolható indok, hogy a téren túl nagy tömeg tudott összegyűlni, és a kialakított szökőkutak egy kicsit segíthettek a tömeg kordában tartására. A szökőkutakat kezdetben két kút táplálta, amikből gőzgépek szivattyúzták a vizet. A technika azóta természetesen változott, ma már LED-technológiával vannak kivilágítva a szökőkutak.


A galambok sokáig hozzátartoztak a tér képéhez, ám lassan annyira elszaporodtak és benépesítették a teret, hogy intézkedéseket kellett bevezetni. 2001-től már nem lehetett eledelt árusítani a téren, hiszen ekkorra már kb. 35.000 madár potyázott. Azóta betanított sólymokkal tartják távol a galambokat.

A tér rengeteg történelmi és kulturális eseménynek adott már helyszínt, lássunk ezek közül néhányat. Az első I. világháborúban az angolok országszerte mai nevén "road-showt" szerveztek "Tank Bank" néven, ahol is tankokkal és egyéb háborús propagandával próbáltak pénzt gyűjteni a lakosságtól. Az akció sikeres volt, hiszen az emberek összesen 300.000.000 fontot adakoztak, azaz fektettek háborús kötvényekbe. A road-show egyik állomása 1917. november 26-án
London volt, természetesen a Trafalgar tér.

1947 óta a Trafalgar tér ad otthont London "közpoti" karácsonyfájának. A fa mindig ugyanolyan, norvég lucfenyő, amit Norvégia adományoz Londonnak, tisztelegve Anglia segítsége előtt, amit Norvégiának nyújtott a második világháborúban. Hagyomány szerint a londoni polgármester minden évben ősszel Osloba látogat, ahol megtekinti a fa kivágását. Majd Oslo polgármestere érkezik minden évben Londonba, hogy részt vegyen a fa ünnepi kivilágításán. A norvég hagyományoknak megfelelően a fénysorokat nem köre teszik fel a fára, hanem fentről lefelé.

Hahn/Cock
  • Nelson oszlopa 47.000 fontba került. Mai áron 3.000.000 font.
  • 17 buszjárat halad el a tér mellett
  • Hitler úgy tervezte, hogy London inváziója után Nelson oszlopát hazaviszi magának Németországba.
  • Négy talapzat épült a téren szobrok számára, amiből egy üresen maradt. Azóta több műalkotást is kitettek rá, most éppen egy feminista üzenetű kék kakast láthatunk rajta Hahn/Cock néven, amit egy német művész, Katharina Fritsch készített.
  • London szilveszteri ünnepségének színhelye.
  • IV. Vilmos király tér lett volna az eredeti neve.
  • Állítólag a világ negyedik legnépszerűbb turista látványossága, évente 15.000.000 turista látogatja.
  • Az emlékművek finanszírozását többek között az orosz cár is segítette 12.000 fonttal.
  • Az oszlopot védelmező négy oroszlán nem egyforma. 
  • Megfigyelték, hogy az oroszlánok sérülnek attól, hogy a turisták a hátukra másznak, ezért tervezik, hogy letiltsák róla őket.
  • 1996-ban villám csapott az oszlopba és Nelson vállából egy kicsi darab kiesett.
  • NEM London középpontja, az egy kicsit arrébb van, a körfogónál, egy réztábla jelöli.
  • A National Gallery előtti lépcsőn megtalálhatod a hivatalos brit mértékegységeket.
  • A legenda szerint a 14 kőműves az oszlop elkészültekor annak tetején vacsorázott meg.


  • A London központja plakett
Birodalmi értékegységek a National Gallery előtti lépcsőn

A háború képei:



A második háborúban bombatalálat érte

Néhány kép a tér történetéből:










A 21. század:

Tom Cruise a Holnap Határa forgatásán
Skót drukkerek
Alvázmosás skót módra



Michael Jackson halála után tömegek gyászoltak a téren, egy rögtönzött flash-mob keretén belül a Thriller-rel búcsúztatták a pop királyát:




Szintén 2009-ben az egyik mobilszolgáltató szervezett egy közös éneklést egy reklámhoz, ahol 13.500 ember énekelte együtt a Beatles Hey Jude-ját.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése