2014. október 27., hétfő

A londoni taxik

Lassan kivégezzük a London 10 legnépszerűbb ikonját, hiszen már írtunk a Tower Bridge-ről, a londoni buszokról, a London Eye-ról, de azért mindig akad valami, amiről egyértelműen London jut eszünkbe. Most egy újabb közlekedési eszköz van soron, még pedig a híres londoni fekete taxi. Ami nem is mindig fekete.



Ha a londoni taxizás történetét el akarjuk mesélni, egészen az 1600-as évekig kell visszamenni, amikor is megjelentek az első, ló vontatta fizetős szállítóeszközök. I. Károly intézkedett, hogy a korábban működő, kb. 20 db kocsi már kevés, és 50 db "Hackney Carriage" szolgálja a népet. A Hackney a francia hacquenée szóból származik, ami több célra felhasználható lóra utal. Az első droszt a Strand-en volt.


1654-ben Oliver Cromwell intézkedései alapján vált külön szakmává a kocsik irányítása. Ekkor már 400 kocsi közlekedhetett Londonban, és a szám folyamatosan nőtt. 1833-ra már nem létezett maximalizált szám. Jelenleg kb. 21.000 taxi közlekedik Londonban.

2014. október 24., péntek

London piros-fekete-fehérben

Mai bejegyzésemben egy saját magam által készített álművész képcsokrot posztolnék Londonról. A képek 2012-ben készültek, a londoni Olimpia évében, amikor még a Shard is épült.

 

2014. október 9., csütörtök

London jelképe, a Tower Bridge

A Tower Bridge az a szimbólum, ami valószínűleg a legtöbb ember előtt megjelenik, ha Londonról beszélünk. Nem csoda, hiszen nincs a világon még egy ilyen csodaszép és markáns híd. Nemrégiben a legendásabb történelmű London Bridge-ről írtam bejegyzést, most jöjjön a mára már egyértelműen legnépszerűbb híd, a Tower Bridge.


A híd megépítése előtt ezen a részen egy alagúton, a Tower Subway alagúton keresztül folyt a forgalom. Sürgető volt tehát London keleti részén egy új híd megépítése, ami a London Bridge forgalmát is részben átveszi. 1886 és 1894 között épült végül fel a híd a Tower Hamlets és Southwark között Sir Horace Jones tervei alapján. Legfontosabb ismertetőjegyei a két gyönyörű neogótikus torony, valamint felnyitható középső része. Ötven előzetes tervből nyolc év alatt választották ki a megfelelő konstrukciót. Ha a hidat nézzük, azt gondolnánk, hogy a nagy része kő, de igazából a híd vázát kb. 11.000 tonna acél adja, a kő és a gránit csak a burkolat.

2014. október 2., csütörtök

London híres buszai

Ha valaki Londont képzeli el maga elé, talán az első jármű, ami megjelenik előtte, az a híres londoni piros emeletes busz. Talán nincs is olyan másik város a világon, ahol ennyire egyértelműen be tudnánk azonosítani a várost egy járművéről. Természetesen a londoni buszoknak is megvan a maga története, és rengeteg érdekességgel büszkélkedhet. Lássuk tehát a double-deckereket és ami mögöttük van.


1829. július 4-e az a nap, amikor minden kezdődött. Ezen a napon gondolta úgy George Shillibeer, hogy elindítja első omnibuszait London utcáin. Az első vonal Paddingtontól a Bankig haladt. Egy teljes út egy schillingbe került. Ez mai áron számolva 5 penny lenne. Ma 2 fontnál olcsóbban nem utazhatunk a buszokon. Az omnibuszokon 22 ember utazhatott egy időben és három ló vontatta a kocsit. Az ötletet sajnos nem mondhatjuk, hogy vérig angol, hiszen Párizsban ekkor már működött ilyen közlekedési eszköz. Napi négy retúr járat működött ekkor.