2014. november 27., csütörtök

A Trafalgar tér

A Trafalgar tér kétségkívül London legnagyobb és legismertebb tere, ami kedvelt turistalátványosság, ideális hely a randira, valamint méretéből adódóan számos rendezvénynek, megmozdulásnak ad otthont. Minden bizonnyal az egyik legkedveltebb hely Londonban, e blog írója is itt szeretett bele ebbe a városba igazán még 2002 tavaszán, egy szép estén.


A mai tér helyén korábban a Charing Cross állt, ám 1820-ban IV. György bízta meg a tizenkilencedik század legismertebb angol tervezőjét, John Nash-t, hogy álmodja újra ezt a helyet. Az itt valaha álló istállók elköltöztetése után a tér építése 1845-re fejeződött be Sir Charles Barry munkájának köszönhetően, akinek a neve gyakorlatilag egyet jelent a térrel.


A tér rendkívül forgalmas, hiszen közlekedés szempontjából is kulcsszerepe van, valamint különböző nevezetességeket lehet itt találni. A National Gallery arról híres, hogy a világ negyedik leggyakrabban látogatott múzeum a világon, ahol belépődíj nélkül olyan remek festőktől láthatunk műveket, mint Leonardo, Monet vagy éppen Van Gogh. A múzeumot a térről emelkedő lépcsőkön lehet megközelíteni, ez az épület adja tulajdonképpen a Trafalgar tér hátterét. Keleten található a St. Martin-in-the-fields templom, London talán egyik legszebb temploma, majd továbbhaladva juthatunk el többek közt a kínai negyedbe, és a Covent Gardenbe. Délen a Whitehall-ra jutunk, aminek végén a Parlament található, de szintén erről az útról nyílik a híres Downing Street is, ami a mindenkori miniszterelnök lakhelye. Nyugaton fut be a Buckingham-palotához vezető Mall, de itt találjuk a Canada House-t is.

2014. november 20., csütörtök

A londoni metró

London infrastruktúrája annyira fontos és korszakalkotó, hogy a taxik, buszok után most a londoni metróról szól bejegyzésem. Nem meglepetés, hogy ez a közlekedési eszköz természetesen Londonban működött először, ugyanis 1863-ban indította az első szerelvényt a város. Jelenleg tizenegy vonalon üzemel a metróhálózat, és nem kevesebb, mint 270 állomás biztosítja az évi kb. 1.230.000.000 utas szállítását. A földalatti Londonban csupán a hálózat 45%-a felel meg ennek az elnevezésnek, ugyanis a fennmaradó rész a föld felszíne felett közlekedik.


Az első alagutakat nem  ma ismert fúrásos módszerrel készítették, hanem először gödröt ástak a földbe, kialakították a szükséges alagutat, majd visszatemették azt. A Tube (cső) elnevezést akkor kapta a londoni metró, amikor már a mai technikájú alagútásással készültek a járatok. Az első szerelvényeket még gőzmozdonyok hajtották, de 1890-re már elektromos árammal hajtott járművekről beszélhetünk - természetesen a világon először itt, Londonban. A 402 kilométeres metróhálózat fokozatosan, évről-évre épült meg, és jelenlegi formáját és útvonalait 1999-re érte el. Az építkezések azonban jelenleg is tartanak, és most is épül új vonal, de több új vonal és több jelenlegi útvonal meghosszabbítása is tervben van. A legtávolabbi terv a Crossrail 2 vonal, aminek építését 2033-ra tervezik.

2014. november 6., csütörtök

A Buckingham-palota

A Buckingham-palota az angol uralkodó rezidenciája, ahol jelenleg II. Erzsébet él. Népszerű zarándokhely a Londonba látogatóknak, hiszen London nyüzsgő belvárosában egyfajta monumentális nyugalmat, egyúttal tradíciót sugároz az épület. Nem mindig a Buckingham-palota volt a brit uralkodók lakóhelye, sőt, a trónörökös sem ide fog valószínűleg beköltözni, hanem a nem messze lévő St. James's palotába.


Itt még a Marble Arch a bejárat (1837 körül)
Az épület nem is volt mindig palota, és természetesen nem is így nézett ki, amikor elődjét, a Buckingham-házat megépítették 1703-ban. Buckingham hercegének készült az épület, ami 1761-ben már III. György magánrezidenciája volt, és a Királynő Háza néven ismerték, miután az uralkodó feleségének, Charlotte királynénak szánta a palotát. Folyamatosan növelték, bővítették, ami elsősorban John Nash építész nevéhez fűződik, mint a már korábban megírt cikkemben a Regent's Csatorna is. 1837-től számít hivatalosan a brit uralkodók lakhelyének az épület, első királyi, azaz királynői lakosa Viktória királynő volt. Az épület csak a 20. század elejére nyerte el jelenlegi formáját, amikor is 1911-ben a bejárat előtti udvar elkészült. Érdekesség, hogy régi bejárata az a Marble Arch volt, ami ma a Hyde Park sarkán található, azonban ez a diadalív útban volt a mai legjobban ismert keleti oldali homlokzat kialakításához, ezért kellett elköltöztetni.